Kezdőlap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 502 580 szócikke van, ebből 1043 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  
A regény első kiadásának címlapja
A regény első kiadásának címlapja

A rajongók Kemény Zsigmond 1858–1859-ben megjelent történelmi regénye, amely I. Rákóczi György erdélyi fejedelem korát, benne a szombatosok üldöztetését idézi fel. A szerző legsokrétűbb, legbonyolultabb és mégis legegységesebb regényeként hű képet ad az író történelemszemléletének alakulásáról, erkölcsi felfogásáról, ábrázoló módszerének realista igényéről és kompozíciós művészetéről, ekként az életmű legjelentősebb darabja.

A mű Szalárdi János Siralmas krónikája és Kemény János fejedelem önéletírása felhasználásával készült. Cselekménye számos romantikus elemet tartalmaz (Kassai Elemér boldogtalan szerelme és tragikus halála, nagybátyjának intrikái Péchi Simon és Laczkó István ellen, utóbbi megőrülése és halála), de alapvetően a realista irányzathoz tartozik.

A mű önállóan vagy az író összes műveinek sorozatában számos kiadást ért meg. A Magyar Televízió 2005-ös A Nagy Könyv című országos közönségszavazása szerint nincs a legnépszerűbb magyar regények között. Arató László szerint „valószínűleg a Rajongók, a legnépszerűtlenebb magyar zseni regénye, porpáncélban vagy porburokban született. Már a kortársak se nagyon szerették, az utókor se nagyon szerette, és a mai olvasóközönségnek is csak egy csekély része szereti, miközben jeles elmék, irodalmárok újból és újból fölfedezik.”

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Brit Birodalom • Anastacia • Marina Ivanovna Cvetajeva • Bohém rapszódia • Avas • Mindennapi élet az ókori Egyiptomban • Macska 

Javaslatok

A nap képe    
Öreg körtefa (Pyrus communis L.) törött törzzsel, teljes virágzásban

Öreg körtefa (Pyrus communis L.) törött törzzsel, teljes virágzásban
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

Függőleges réteghullámokkal kialakított különlegesen vastag nemszőtt kelme keresztmetszete
Függőleges réteghullámokkal kialakított különlegesen vastag nemszőtt kelme keresztmetszete
  • …a nemszőtt kelme olyan kelmék elnevezése, melyeket nem egymást keresztező vagy egymáson átkulcsolódó fonalak alkotnak?
  • Baščaršija Szarajevó történelmi központja és legfontosabb tájékozódási pontja?
  • …a sénéchal a Frank Birodalomban a legidősebb szolga volt, akit nevezhetnek még udvarmesternek vagy udvarnagynak is?
  • …az Unicum védjegy hasonló alapokkal bír, mint az Underberg?
Aktuális  
  • Április 13-én kigyulladt és súlyosan megsérült, majd elsüllyedt az orosz Fekete-tengeri Flotta zászlóshajója, a Moszkva rakétás cirkáló, amelyet feltehetően ukrán Neptun robotrepülőgépek találtak el.
  • Április 10-én tartották a francia elnökválasztás első fordulóját. Április 24-én második fordulót rendeznek; ahol a hivatalban levő Emmanuel Macron ellenfele a szélsőjobboldali Marine Le Pen lesz.
  • Április 5-én súlyos vonatbaleset történt Mindszenten.
  • Április 3-án általános parlamenti választások zajlottak Magyarországon és Szerbiában.
  • Április 1-jén jelentek meg az első híradások az orosz megszálló erők által elkövetett bucsai mészárlásról, miután az ukrán erők vették át az ellenőrzést a város felett.


Az év aktualitásai: 2022-es orosz invázió Ukrajna ellen2022. évi téli olimpiai játékok2022-es labdarúgó-világbajnokság2022-es magyarországi országgyűlési választás2022-es magyarországi népszavazásCovid19-koronavírus-járvány (magyarországi helyzet) – 2022-es Eurovíziós Dalfesztivál


Halálesetek a közelmúltban: Orrin HatchViktor ZvjagincevRenate HolmMwai KibakiMarkó IvánJacques PerrinPaller Judit

Ezen a napon  

Ma 2022. április 24. van,  

Az örmény népirtás emlékműve
Az örmény népirtás emlékműve

Évfordulók  

Az Aranybulla függőpecsétje
Az Aranybulla függőpecsétje

Ismerkedés a Wikipédiával  
Contactus-wmcolors.svg
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Wiki3A.jpg
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 502 580 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
Cc.logo.circle.svg
Cc-by new.svg
Cc-sa.svg
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.