Kezdőlap
Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik. |
|
Kiemelt cikkA Lotte Weimarban Thomas Mann 1936–1939 között írt regénye, melynek hősnője a wetzlari Charlotte Kestner, született Buff, akiről Goethe Az ifjú Werther szenvedései című regény Lottéját mintázta. Goethe joggyakornok korában szerelmes lett Lottéba, de mivel a lány már másnak a jegyese volt, lemondott róla, és érzelmeit a világsikert aratott levélregényben szublimálta. A cselekmény idején immár özvegy asszony 1816-ban Weimarba utazik, bevallottan nővére látogatására, de azzal a titkos reménnyel is, hogy Goethével még egyszer beszéljen. A mű „sűrű szőttesébe lassan belefonódik az ironikus-fölényesen feltámasztott mult mellett a tépelődőn, gondokban megélt jelen is, az adomába a világtörténelem, a nagy ember és környezetének torzképébe a kivételes egyéniség küzdelme a tömeggel, korszellemmel, előítéletekkel, Weimar mögött feltűnnek a németség nagy belső hasadásai, Lotte látogatásában a humánum válsága, Goethe monológjában a manni kételyek.” Stefan Zweig méltatása szerint „egy harmatcsepp nagyságú mese, amely azonban a harmatcsepphez hasonlóan a szín és tűz csodája, ha magasabb fény ragyog rá.” Magyarul először Rózsavölgyi és Társakiadásában jelent meg a regény, Vajda Endre fordításában, 1940-ben, majd Lányi Viktor fordításában a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadónál, 1957-ben.A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Szerelmes regény • Challenger-katasztrófa • Fehérfejű rétisas • Boeing 757 • Mogul művészet • TVXQ • Fernando Torres |
A nap képeA Harmandír Szahib, más néven Aranytemplom és a körülötte lévő szent tó (Amrita-tó) egy ködös, hideg téli reggelen (India) Tudtad-e?Tudtad-e, hogy…
| |||||||||||||||||||||
Aktuális
Halálesetek a közelmúltban: Király Tibor – April Ashley – Damu Roland – Desmond Tutu – Richard Marcinko – José Villegas – Benkő Samu Ezen a naponMa 2021. december 29. van, A magyar kártya lapjai
Évfordulók
|
Ismerkedés a Wikipédiával
Szerkesztői közösség
Magyar Wikipédia Magazin
| |||||||||||||||||||||
Wikipédia más nyelvekenWikimédia-társlapokA Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:
Felhasználási feltételekA Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
|