Hidden fields
Search

Harry Potter és az elátkozott gyermek - Első és második rész: Az eredeti West End-i előadás hivatalos szövege

Sold by Pottermore Publishing
22

A Harry Potter és az elátkozott gyermek című színdarab eredeti, West End-i előadásának hivatalos szövege.

Harry Potter élete sosem volt könnyű - és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia.
Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek először „a színházi próba szövegkönyvének különleges kiadása"-ként jelent meg 2016 nyarán, Jack Thorne darabjának a londoni West Enden történt bemutatásakor. A J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne eredeti történetén alapuló színdarabot a közönség és a kritikusok egyaránt lelkesen fogadták, a kiadott hivatalos szöveg pedig világszerte sikerkönyv lett.

A most megjelenő kötet a darabnak a próbák óta kis mértékben megváltozott, véglegesített szövegét tartalmazza, valamint egy beszélgetést, amelyben John Tiffany rendező és Jack Thorne író a szövegkönyvolvasásról beszélgetnek. Ezek mellett jelen kiadásban hasznos háttérinformációk is helyet kaptak: Potterék családfája és a a Harry Potter és az elátkozott gyermek történetét megelőzően lezajlott varázsvilágbeli események idővonala.
Read more
Collapse

About the author

J.K. Rowling 1997 és 2007 között kiadott Harry Potter-sorozatát 79 nyelvre fordították le, s a hét kötet mindeddig több mint 450 millió példányban talált gazdára. A regényfolyamból készült nyolc film ugyancsak óriási sikert aratott. Rowling három olyan könyvvel is gazdagította Harry Potter világát, amelyek teljes bevételét jótékony célra fordítják. A Comic Relief kezeli A kviddics évszázadai és a Legendás állatok és megfigyelésük című könyv, a Lumos Foundation pedig a Bogar bárd meséi című kötet eladásaiból befolyó összegeket. Rowling közreműködött egy színdarab megalkotásában is, amelyet Harry Potter és az elátkozott gyermek címmel mutattak be a londoni West Enden 2016 nyarán. 2012-ben indult útjára a Pottermore nevű digitális vállalkozás, amelynek weboldalán Rowling új írásai is elérhetővé váltak, és ahol a látogatók mélyebb betekintést nyerhetnek a varázslók világába. Az írónő kifejezetten felnőtteknek írta Átmeneti üresedés című regényét, Robert Galbraith álnéven pedig bűnügyi regényeket is megjelentetett.
A Legendás állatok és megfigyelésük az első forgatókönyve.

Read more
Collapse
4.7
22 total
5
4
3
2
1
Loading…

Additional Information

Publisher
Pottermore Publishing
Read more
Collapse
Seller
Google LLC as agent for Pottermore Publishing
Read more
Collapse
Published on
Jun 14, 2019
Read more
Collapse
Pages
328
Read more
Collapse
ISBN
9781781105139
Read more
Collapse
Read more
Collapse
Read more
Collapse
Language
Hungarian
Read more
Collapse
Genres
Drama / European / English, Irish, Scottish, Welsh
Drama / General
Drama / Women Authors
Fiction / Fantasy / Contemporary
Fiction / Fantasy / General
Juvenile Fiction / Fantasy & Magic
Juvenile Fiction / Performing Arts / Theater & Musicals
Juvenile Nonfiction / Drama
Performing Arts / Theater / Playwriting
Read more
Collapse
Content protection
This content is DRM protected.
Read more
Collapse
Read aloud
Available on Android devices
Read more
Collapse
Eligible for Family Library

Reading information

Smartphones and Tablets

Install the Google Play Books app for Android and iPad/iPhone. It syncs automatically with your account and allows you to read online or offline wherever you are.

Laptops and Computers

You can read books purchased on Google Play using your computer's web browser.

eReaders and other devices

To read on e-ink devices like the Sony eReader or Barnes & Noble Nook, you'll need to download a file and transfer it to your device. Please follow the detailed Help center instructions to transfer the files to supported eReaders.
©2022 GoogleSite Terms of ServicePrivacyDevelopersAbout Google Play|Location: United StatesLanguage: English (United States)
By purchasing this item, you are transacting with Google Payments and agreeing to the Google Payments Terms of Service and Privacy Notice.